Eddigi tevékenységeink:
2011.augusztus 24. Együttműködés a váraszói, erdőkövesdi, ivádi, kisfüzesi, pétervásári önkormányzatokkal, az Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központtal.
2011.szeptemberében kialakítottuk a karitász szobát (boltot) a pétervásári plébánián. Itt a rászorulók havi 1 alkalommal 1 öltözet ruhát vihetnek saját használatra ingyen. Természetesen, ha kapunk cipőt, bútort, háztartási gépet, szőnyeget, akkor azt is vihetnek.
2012.december 8 Karitász gyűlés
2011 decemberében részt vettünk az egymillió csillag a szegényekért elnevezésű akcióban, ahol mécseseket és gyertyákat vehettek jelképes 100.-Ft-ért. Ezeket szenteste meggyújtva gondolhattak a szegényekre, a nélkülöző családokra. Az advent ideje alatt adományokat hozhattak a megjelőlt helyre és időre, ahonnan teherautóval gyűjtöttük össze.
2011 karácsonya előtt szétosztottuk az adományokat, ezzel a szeretet ünnepét még szebbé tettük (bútor, ruha, kályha, szőnyeg, élelmiszer, játék). Fő támogatóink: SZILAS DRINK, GIRONDE Kft, Németh Gábor vállalkozó volt.
2011.december 24-én körzetünkhöz tartozó templomnál szent este forró teával vártuk az éjféli misére érkező híveket.
2012. február 3. Az országos hidegrekord alkalmával nyitott átmeneti melegedő biztosításához, paplant, párnát biztosítottunk az önkormányzatnak.
2012. február 24. Együttműködés Tarnalelesz Községi Önkormányzattal
A 2012-es nagyböjti gyűjtést szintén adományokból és a Főegyházmegyei Karitász központból kapott (burgonya) élelmiszerből húsvétra 81 rászoruló családnak osztottunk csomagot
április 2-án.
2012.április 25-én ismét burgonya adomány érkezett a Főegyházmegyei Karitász központból, amit szétosztottunk több településen (Tarnalelesz,Bükkszenterzsébet, Pétervására).
76 családnak segítettünk
2012.május 19-én Egerben az Egri Főegyházmegyei Karitász találkozón 23 fővel vettünk részt. Ahol megkaptuk Pétervására Karitász csoport megszentelt zászlaját.
2012. május 24 100 családnak osztottunk paprika palántát. Szintén a Főegyházmegyei Karitász központból jóvoltából.
2012.Június 23. Jótékonysági focikupát rendeztünk Pétervásárán tartós beteg, hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére.
Bevétel: 155.335.-Ft
Támogatottak száma: 50 fő
2012.augusztus 1. Az Egri Főegyházmegye területén lévő karitász csoportok számára a 2012. éves pályázaton 50.000.-Ft-ot nyertünk.
2012.augusztus 11. Az Egri Főegyházmegyei Karitász Központból kapott dinnyéből hittanos gyerekek részére dinnyeevő versenyt rendeztünk.
2012.augusztus 20. Az erdőkövesdi falunapokon palacsintasütésre kért fel bennünket a polgármester asszony. 2 db palacsintáért 300.-Ft adományt kapott a karitász, ezzel is segítve a hátrányos helyzetű családokat. Bevétel: 27.400.-Ft.
2012.augusztus 26. Bérescsepp osztás 20 főnek
2012.szeptember 20-22. Karitász lelki gyakorlaton 2 fővel vettünk részt, Mátraszentimre Bagolyirtáson.
2012.szeptember 24. Lincsenbold Levente atya szülei felajánlásával 1-1 láda almát vittünk az ivádi és a pétervásárai óvodába.
2012.október 19. Karitász csoport egyik alapító tagjának + Molnár Jánosné Gál Erzsébet temetése.
A csoport a családot 10.000.-Ft-tal támogatta.
2012.november 6. Adventi élelmiszer gyűjtés előkészülete. Egymillió csillag a szegényekért gyertya elkészítése.
2012.november 24. Eger, Karitasz vezetőségi gyűlés
2013 január A csoport létszáma 44 főre emelkedik, és új nyitvatartással működik a karitász szoba, ahol jelenleg 597 család van nyilvántartva.
Nyitvatartás: hétfőn és szerdán 9-13-ig
Harc az életért: családoknak segítenek túlélni a hétköznapokat
Pétervásárán a Karitász helyi csoportjának önkéntesei a helyi plébánián hétfőn és szerdán délelőtt 9-től délután egy óráig várják rendszerint azokat a családokat, akiknek égető szükségük van ruhára, cipőre, élelemre. A sorban várakozók száma hétről hétre nő.
Fehér Róbert, a helybeli katolikus közösség plébánosa és segítője, Lettrich Krisztina, a csoport vezetője azt mesélik, hogy a segítséget kérők száma egyre gyarapodik, ám szerencsére a jóindulatú emberekből sincs hiány.
– Amikor 2011 augusztusában megalakult a csoport, egy jó ideig sokan bizalmatlanul nézték a ténykedésünket – mondja Krisztina, majd így folytatja: – Telt-múlt az idő és mára egyre többen értették meg, hogy a szegénység életkortól, nemtől, etnikumtól függetlenül, bárhol és bármikor felütheti a fejét. Pétervásárán és a közeli tizenegy településen ez hatványozottan igaz. A nélkülözés mára olyan méreteket öltött, hogy nehéz szavakkal érzékeltetni. A családok éheznek, fáznak, embertelen körülmények között élnek. A hatalmas munkanélküliség miatt sok helyen se gyógyszerre, se fára, se élelemre nem telik már.
Róbert atya Krisztina szavait azzal egészíti ki, hogy szerencsére a legnagyobb nyomorúságban is mindig van segítség és remény. Másfél éve, a csoport alakulásakor huszonkét önkéntes ajánlotta fel segítségét, mára azonban már harmincöten kapcsolódtak be a munkába. Ez annak is köszönhető, hogy ezzel a munkával is megszerezhető a munkanélküliek járadékára való jogosultság, ha a szervezeten belül legalább harminc napig becsületesen ledolgozzák a napi nyolc órát. Tavaly karácsony előtt az élelmiszergyűjtő akciójuk is sikerrel zárult. Négy és fél teherautónyi adományt tudtak az ünnepek előtt szétosztani a rászorulóknak.
Az elmúlt esztendőben egyébként 1 millió 700 ezer forint értékben közel hetven szegény családnak sikerült támogatást nyújtani elmaradt közüzemi számláik rendezéséhez. Hat esetben azonnali élelmiszercsomagot adtak, több családnak festékkel segítettek házuk felújításában, huszonnégy família otthonába pedig tűzifát szállítottak. Osztottak már krumplit, tavasszal palántákat is.
Róbert atya azt is megemlíti, hogy sokat segítene a karitatív szervezet hatékony munkájában, ha készülne olyan szociális térkép, ami híven tükrözné az adott településeken élő családok valóságos anyagi helyzetét. Erre azért is szükség lenne, hogy valóban a legszegényebbekhez juthasson el a segítség. Ilyen térkép azonban egyelőre nem létezik. A térségi feladatokat ellátó Aranykapu Humán Szolgáltató Központtal próbálnak együttműködni, azonban gondot jelent, hogy a költségek megkurtítása miatt a családsegítéssel foglalkozó központban is egyre nehezebben tudják immár ellátni a napi feladatokat.
Beszélgetésünkkor a karitatív szervezet irányítói azt is megemlítik, hogy próbálják nyomon követni az adományok sorsát, mivel olyan eset előfordult már például, hogy az ingyen kapott tűzifát értékesítették. Ha valaki ilyen módon visszaél a segítséggel, az többé nem számíthat a szervezet támogatására.
Semmiképp se dobja ki feleslegessé vált holmiját!
Lettrich Krisztina arra hívta fel a figyelmet, hogy minden felajánlásnak, adománynak örülnek. Ha bárkinek megunt, feleslegessé vált holmija, bútora akad a háztartásban, az ne dobja ki, hanem lehetőleg hozzájuk juttassa el. Egy önkéntes vállalkozó segítségével azt is meg tudják oldani, hogy a nagyobb darabokért házhoz mennek. A plébánia épületében önkéntesek szortírozzák az adományokat, s heti két alkalommal várják azokat a családokat, akik egyre nehezebben tudnak úrrá lenni a nehézségeken. Mivel a rászorulók száma egyre nő, adományosztásokkor sorszám alapján válogathatnak a raktáron lévő holmik között.
2013.01.16-án Egri Főegyházmegye Karitász Központ jóvoltából tüzifát tudtunk osztani. 24 családnak jutott fél-fél köbméter.
2013 januárjában a karitász szoba polcrendszert kapott. Varró Magdolna a faanyagot adományozta, míg Kardos Sándor, Földi Attila és Halla István kétkezi munkáját adta (galulás, szélezés, szerelés) - köszönet érte.
2013.02.18. Főegyházmegyei Karitász Központ segítségével férfi zokni osztásra került sor, amelyet a Vám- és Pénzügyőrség lefoglalt és adomány kiosztásra felajánlott.
2013.02.21. Fehér Róbert plébános, aki a csoport munkáját mindenben segíti megáldotta a szobát, kérve a benne dolgozókra a Jóisten áldását.
2013.március 12-13-14-én 8-17 óráig a pétervásári CBA parkolóban felállított sátorban várták a karitász csoport önkéntesei a jólelkű emberek felajánlásait, mint ahogy adventben is tettük.
Az adventi gyűjtés alkalmával 150 család számára élelmiszer csomag került kiosztásra és 4 teherautó ruha, cipő, játék gyűlt össze, ami a karitász szobában került szétosztásra.
Köszönet illeti, Németh Gábort a szállításért a Gironde és a Szilas Drink Kft-t a folyamatos adományaikért.
Köszönet továbbá az Egri Főegyházmegye Karitász Központ segítségének, támogatásának, buzdításának.
2013.március 19. A Humanitárius Diakonie Broumov segélyszervezet igazgatója (Dipl.Ing. Pavel Hendrichovsky) Prágából meglátogatta a Katolikus Karitász Pétervásárán működő csoportját.
Látogatásának fő célja a közös együttműködés. Mi ruhát, rongyot, cipőt, táskát, övet gyűjtünk, ők cserébe bútort, játékot edényeket küldenek az itteni rászorulóknak.
Ők tovább szortírozzák a mi általunk továbbított dolgokat déli szomszédaink (háborús sérültjeinek), afrikai rászorultaknak. A maradékból hajléktalanokat dolgoztatva házi szőttest készítenek.
Ruhaadományunk 2000kg a prágai segélyszervezetnek.
2013.május 8. Burgonya osztás 84 családnak.
2013.május 15. Karitász csoport gyűlés:
Megnyitó: Fehér Róbert plébános
Pénztári beszámoló
Körlevél ismertetése
Lelkigyakorlatra ki megy
Focikupa előkészítése
2013. május 16. Karitász csoportunk alapító tagja + Bátka Sándorné Pál Piroska temetésére a csoport 10.000.-Ft-tal támogatta a családot.
2013.május 17. Az Egri Főegyházmegye területén működő karitász csoportok számára kiírt pályázatok leadása.
2013.május 21. Diakonie Broumov segélyszervezet 2500kg ruhát vitt és bútorokat, babakocsit, matracokat, ágyakat hozott.
Jótékonysági focikupa
2013. június 22-én immáron második alkalommal rendezte meg karitász csoportunk a Jótékonysági Focikupát, amelynek bevételét a tartósan beteg és fogyatékkal élő gyermekek megsegítésére fordítjuk. A bevétel valamivel több, mint 171 315,- Ft lett, amelyből a karitász csoporthoz tartozó 11 településen élő beteg, fogyatékkal élő gyermek támogatása már
folyamatban van. Ennek során egy igényfelmérés alapján mindenki olyan ajándékot kap, amit ő maga szeretne, pl. játékokat, plüssállatokat. Mp3 lejátszót, állatkerti belépőt, turmixgépet, stb.
Erzsébet-tábor Fonyódligeten
Idén, augusztus 5-10. között a karitász szervezésében 30 gyermek utazhatott Fonyódligetre, az Erzsébet-táborba. A résztvevőknek a táborozás ingyenes volt, amelyet az Egri Egyházmegyei Karitász finanszíroz. A gyermekek a Pétervásárai Karitászhoz tartozó szinte minden településről érkeztek a táborba, Pétervásáráról 11 fő, Erdőkövesdről 2 fő, Tarnaleleszről, Istenmezejéről és Váraszóról 4-4 fő, Bükkszenterzsébetről 3 fő, Ivádról és Kisfüzesről pedig 1-1 fő. A tábor lehetőséget nyújtott arra, hogy azok a gyermekek, ahol a család anyagi lehetőségei nem engedik meg, részt vehessenek egy kis nyaralásban. A kísérők Sály Mária, Ivády Endre és Brezvai Krisztián voltak.
A tábor változatos, izgalmas programokat kínált, amelyeken a gyermekek csapatokban vettek részt. A tábori program ismerkedős játékokkal, csapatbeosztással, csapatzászló-felvonással indult. A hét többi napján a résztvevők csapatversenyeken, bátorságpróbán, kiránduláson, kézműves-foglalkozásokon, tábori olimpián, számháborúban, Ki mit tud?-on bizonyították ügyességüket, rátermettségüket. Mindemellett táncház, strandolási lehetőség, tábortűz gazdagította a programot, de lehetőség volt a környék meglátogatására is, például a helyi városnéző kisvonattal körbeutazták Fonyódligetet, és meglátogathatták Balatonlellén az Afrika Múzeumot. A tábor búcsúesttel zárult.
2013.augusztus 7. Értesítés, hogy a pályázaton 40.000.-Ft-ot nyertünk
2013.augusztus 13. Karitász csoport gyűlés:
Megnyitó
Idősek délutánja előkészítése
Idősek Délutánja
2013. augusztus 30-án szerveztük meg az Idősek Délutánját, ezzel is megköszönve a segítségüket, amelyet a karitász-csoportnak nyújtanak.
Ez alkalomból szeretettel vártunk mindenkit, aki a 65. életévét betöltötte és szeretne egy zenés délutánt, estét eltölteni velünk. Jelentkezni lehetett a Pétervásárai Plébánián.
A program délután 14 órakor kezdődött szentmisével a pétervásárai templomban, majd a helyi Mezőgazdasági Szakképző Iskola ebédlőjében folytatódott zenés műsorral. Ezt követte majd a vacsora és a zenés mulatság.
Az alábbi linkekre kattintva megtekintheted a rendezvényről készített videókat
Az Ivádi Asszonykórus műsora:
A fúvósok műsora:
...és a többiek:
képsorozat az idősek napján:
youtu.be/eTtwnqLGYXQ
2013.szeptember 4. Karitász csoport gyűlés:
Megnyitó: Fehér Róbert plébános
Focikupa értékelése
Következő programok megbeszélése
Idősek délutánja értékelése
2013.szeptember 10. Adomány érkezett Prágából 3000kg ruhát vitt és bútorokat, babakocsit, matracokat, ágyakat hozott. (lásd képgaléria)
2013.szeptember 19-21. Lelkigyakorlat Mátrszentimre
Részt vevők: Halla István és Siposné Horgas Ilda
Együttműködési megállapodás 2013.október 10-én a Pétervásárai Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
2013.november 7. Karitász csoport gyűlés:
* Megnyitó: Fehér Róbert plébános
* Beszámoló a lelkigyakorlatról (Halla István és Siposné Ilda)
* Megválasztottuk csoportvezetőhelyettesnek Halla Istvánt és
pénztárosnak Puskárik Veronikát
* Az adományba kapott alma sorsáról döntöttünk!
Óvodák: Erdőkövesd (22 fő) 10kg
Váraszó (17 fő) 10kg
Istenmezeje (30 fő) 10kg
Tarnalelesz (60 fő) 20kg
Bükkszenterzsébet (44 fő) 20kg
Pétervására 20kg
Ivád 10kg
Szoc.Otthon Pétervására 20kg
* Kiosztottuk az új tagoknak a karitász igazolványt
* Két új tagot köszöntöttünk Tarnaleleszről, Molnár Csabát és feleségét
* E-mail címek és adatok megbeszélése
* Mécsesek - az egymillió csillag a szegényekért...
Fedémes Papírmerítő műhely 30 db + 50 db
Ivád Hajdú Péter és Judit 90 db
B.erzsébet Zayné Makrányi Krisztina 30 db Zay Sándorné Zay Katalin 20 db
Ipacsné Lendvai Zsanett 20 db
Tarnalelesz Molnár Csaba és felesége 30 db
Szentdomonkos Siposné Ilda 30 db
Istenmezeje Murányi Sándor 20 db Ludvig Mária 20 db
Váraszó Varga Sándorné 20 db Puporka Irén 20 db
Panyi Antalné Éva 15 db
Kisfüzes Végh János 20 db
Erdőköves Halla István és felesége 30 db + 30 db
Szederkénypuszta Murányi Endréné 20 db + 20 db
Pétervására Tóth Csaba (20), Kardos Sándorné (20), Asztalosné Bea (20),
Tóth Mária (20),
Ferencz Bernadett (20), Puskárik Veronika (20), Sály Mária (20),
Bozó Attila és felesége (20+20+30+30)
* Adventi gyűjtés templomainkban november 24 - december 15-ig
* Adventi gyűjtés az egymillió csillag a szegényekért...
Tarnalelesz Outlet előtt december 7 szombat 8-10 Molnár Csaba és felesége valamint
Zay Sándorné Katika
10-12 Siposné Horgas Ilda, Ködmön Andi,
Zayné Kriszti
Váraszó december 13 péntek 15-18 Siposné Horgas Ilda, Puporka Irén,
Panyi Antalné Éva
Ivád december 13 péntek 8-11 Hajdú Péter és felesége Judit
Pétervására december 13 péntek 8-10 Fehér Róbert, Murányi Sándor,
Murányiné Marika
10-12 Halla Istvánné és Asztalosné Bea
12-14 Kovács Árpádné, Kardos Sándorné,
Puskárik Veronika (13-15)
14-15 Sály Mihály, Czene József,
Puskárik Veronika (13-15)
december 14 szombat 8-10 Lettrich Krisztina, Asztalos Balázs,
Sály Mihály
10-12 Tóth Csaba, Czene József és
Czene Józsefné
* Karácsonyi csomagok készítése: december 16 hétfő
* Karácsonyi csomagra javasolt családok nevének, címének leadási határideje
december 10.
Tarnalelesz: Molnár Csabáné
Szentdomonkos: Siposné Ilda
Erdőkövesd: Halla Istvánné
Váraszó: Panyi Antalné Éva
Istenmezeje: Murányiné Marika
Szederkénypuszta: Murányi Sándorné
Ivád: Hajdú Péter
Bükkszenterzsébet: Zayné Katica
Fedémes: Szabó István
Kisfüzes: Végh János
Pétervására: Lettrich Krisztina
* Adományok begyűjtése december 15
Németh Gábor és Bojtos Róbert
* Karitász jelvény, naptár - igényfelmérés
* E-mailben elküldeni mindenkinek a felsdatot
* 2014-es tervek:
- Farsangi Bál
- vidám hittanóra (Endrével beszélni)
December 15. Karitász gyűlés
- Megnyitó: Fehér Róbert plébános köszöntötte a meghívott és megjelent polgármestereket, jegyzőket.
- "Jónak lenni jó" médianap
A TV1 egész nap a karitászt mutatja - adományvonal lesz (az országos központ számlájára)
- Krízis: A segély adóköteles, ha nincs igazolva a rászorultság (RÁSZORULTSÁGI IGAZOLÁS - 1 évig jó és utána meg kell újítani)
- Adományok kezelése: adakozó --> élelmiszer, tárgyi eszköz, készpénz --> mindenről átvételi elismervény kell
raktározási könyv: bevételezzük és raktári számot kap (pld.: 2013.11.13 / 1 )
pénz --> Bevételi pénztárbizonylat
Egyházközség Pénztárkönyve
Karitász csoportPénztárkönyve
Kiadási Pénztárbizonylat
Csomag (pld. húsvét, karácsony) érték --> XY összeg, vagy részletes leírás mi van
a csomagban.
Pályázatnál --> az eredeti számla marad, másolat és kisérőlap a központba
- Ellenőrizhet: KARITASZ, NEMFI, Állami Számvevőszék, Adó- és Vámhivatal, ...
- Ötlet: Levél a Polgármestereknek, hogy támogassák a karitász csoport
munkáját (Költségvetés)
Koncert a templomban
Árverés (pld. A Diósgyőri Foci klub felajánlott egy Diósgyőr-FTC mezt egy
Videoton-Diósgyőr mezt --> 443.000.-Ft)
Facebook reklám - sok ismerősnek elmegy a hír
- Caritas junior
katolikus karitász ifjúsági és gyermek szervezete általános iskolástól a felnőttig,
ifjúsági szervezet, ahol a gyermek programot kap célja: a gyermekekben lévő jóság és segítőkészség megőrzése
fontos: felügyelet nélkül nem csiinálhatnak semmit
éveken át tartó segítő folyamattal az érettségihez kellő 50 óra
(10óra 40 óra munka) munkát megszerveztük
gyermek pénzt nem kezelhet, csomagot készíthet, ruhát válogathat
testi épségét biztosítani kell, okozott kárért a karitász a felelős
- Téli hideg
" A Katasztrófa Védelem partnerként kezeli a karitászt " (Bakondi György)
Krízis - Bázist jelőlnek ki - Karitatív szervezetek jelentkezését várják,
keresni kell a Katasztrófa Védelem helyi parancsnokát
- Árvay Ferenc atyának jelezni.
Idősgondozás - Kik vannak egyedül, ki nem tud gondoskodni magáról?
2013.12.18-án a Karitász Központból kaptunk 60 db karácsonyfát szétosztásra, melyet a következőképpen osztottunk szét:
Ivád 8db
Pétervására 45 db
Váraszó 1 dbErdőkövesd 6db
2011-2013
Elérhetőség
3250. Pétervására
Templom utca 7.
Nyitvatartási idő:
Karitasz: hétfő, szerda 9-13
Plébánia: hétfőtől Péntekig 8-14
06 36/368-527
06 30/630-2161
petervasara.caritas@gmail.com romkategyhpeterv@gmail.com